Vonzerők

Málta történelme olyan gazdag és sokrétű, hogy az ország gyakorlatilag tele van látnivalókkal és érdekes helyszínekkel.

A főváros, Valletta rendszeres színpadi előadásoknak és koncerteknek, valamint számos kiállításnak és utcai rendezvénynek ad helyet. A vallettai Régészeti Múzeum történelem előtti leletek rendkívül gazdag gyűjteményével rendelkezik. A Fort St Elmo Hadtörténeti Múzeuma vasárnaponként korabeli kosztümökben előadott katonai parádénak ad otthont, és a főváros olyan lenyűgöző látványosságokkal büszkélkedhet, mint a Nagymester Palotája és a Szent János Társkatedrális.

A 7000 éves történelemnek köszönhetően a végtelen sok a látnivaló: megalit templomok (Ggantiját, a világ legrégebbi szabadon álló templomát beleértve), a földalatti Szent Pál és Szent Ágota katakombák, a Szent János lovagokhoz kapcsolódó jelentős helyszínek, mint pl. a Fort St Angelo és a Fort Rinella (melyben a világ legnagyobb ágyúja látható). A második világháborús színhelyeket, mint a Mgarr háborús menedékhelyet, a Marfa egykori brit katonai épületeket, valamint a vittoriosai Fegyvertárat és a Tengerészeti Múzeumot sem szabad kihagyni.

Tekintse meg az Alarme és In Guardia történelmi játékokat, valamint az interaktív idegenvezetést és a multimédia szórakozási lehetőségeket, amelyek egy óra leforgása alatt tekintik át Málta történelmét. Érdekesek, és nagyszerű módon mutatják be a látogatóknak azon nevezetességek jelentőségét, melyeket a későbbiekben meglátogatnak majd.

Rabat az általában „Római villaként" emlegetett Római Antikvitás Múzeumáról és több katakombájáról híres, míg Mdina megerősített középkori városában a látogatók a napóleoni csapatoktól a virágfesztiválokig mindent megtalálhatnak. A Székesegyházat és a múzeumokat semmiképpen sem szabad kihagyni, mint ahogy Mdina földalatti várbörtöneit, és a Mdina Experience-t sem. Ha páratlan romantikus sétára vágyik, járja be éjszaka Mdina kivilágított utcáit. És ne hagyja ki a híres csokoládétortát a bástya lenyűgöző kilátást nyújtó Fontanella Teázójában.

Művészetek kedvelői számára a lehetőségek szinte végtelenek: tekintse meg a Szépművészeti Múzeum lenyűgöző művészeti gyűjteményét, Caravaggio Szent János lefejezése című képét a Szent János Társkatedrálisban, és a restaurált freskókat a „Normann Házban", a mdinai Palazzo Falzonban. Kortárs műalkotások megtekintéséhez, látogasson el a St Johns Cavalier Művészeti Központ kiállításaira.

A szenvedélyes karnevál és a szabadtéri koncertek különleges szórakozást ígérnek. Ne mulassza el a naduri karnevált Gozo szigetén, és a parádét Vallettában. A gyerekek élvezni fogják a vidámparkokat, melyekben megtalálhatók a Popeye Village régi filmdíszletei is.

A víz szerelmesei számára a búvárkodás hőn áhított sport a szigeteken. Nekik ajánljuk a kikötői sétahajózásokat, az úszást a cominoi Kék Barlangban és a Marsaslokk Szent Péter Uszodában, a jet-ski és jachtbérlést, a gozo-i Mgarr Ix-Xini öböl meglátogatását, és a par kitingot az egyik homokos tengerpartról, hogy madártávlatból is láthassák Máltát.

A szigetek vidéki oldala is varázslatos, elbűvölő falvakkal és elragadó folklórral. A 365 látványos templom között számos kimagaslóan szép épület látható. Látogasson el a hatalmas kupolájáról (Európa harmadik legnagyobb kupolája) híres Mosta templomba, vagy Szent Miklós templomába Siggiewi falvában.

Látogasson el a három városba Cottonerában, tegyen egy esti sétát a Sliema vagy a Bugibba sétányon, és nézze meg a megerősített Citadelt Gozo szigetén.

Vasárnap reggel nézzen ki Marsaxlokk halpiacára, a Valletta melletti szabadtéri piacra, vagy a gozo-i It-Tokk piacra Victoriaban.

A szigetekre érdemes fesztiválok idején ellátogatni, melyek bepillantást engednek a helyiek életébe, annak minden színével és szenvedélyével együtt.