Kézművesség

A kézműves mesterségek az elmúlt években reneszánszukat élik. Nem csak azért, mert a kézművesek érdekes szuveníreket készítenek, hanem mert a szigetek szempontjából magas kulturális értékkel rendelkeznek. Egyes mesterségek, mint a kötöttáru, kosár- és csipkekészítés hosszú történelemre tekintenek vissza.

Más kézműves mesterségek, mint a szövés és a fazekasság eredete egészen az ősidőkig nyúlik vissza. A Hypogeumban található „Alvó Hölgy" művészi kidolgozottságú Filigreeagyagszobrocska. A nemzet egyedülálló örökségének szimbólumaként a szobrocska mélyen beivódott a máltai identitástudatba. A régészek a Tarxien templomokban is találtak vörösre festett, len szövetdarabokat. Ezek a szövetdarabok arra engedtek következtetni, hogy az ősi szigetlakók meglehetősen jártasak voltak a szövésben.
Az arabok kb. 870 körül hozták el Máltára a gyapotot, és vele együtt szakértelmüket a szövés és a szövetek színezése területén. A gyapotgyártás a középkortól egészen a 19. század elejéig a mezőgazdaság fő iparága volt. A lovagok idején a gozo-i pamutvászon nagyon drága árunak számított az Európai kontinensen.

A szövést, hímzést és csipkeverést gyakran maga az egyház is támogatta. Az élet Gozo szigetén és a vidéki Málta nagy részén viszonylag kemény volt, és a kézművesipar a vidéki családok fő bevételforrásává vált. Olyan kidolgozottságúak voltak ezek a szövetek a 17. században, hogy a különböző nagymesterek megtiltották a hímzett és más cifra ruhák viseletét, mert úgy tartották, hogy haszontalanok és ellentétben állnak a Rend vallási elhivatottságával.

A lovagok idején valóban virágzó mesterség az arany- és az ezüstművesség volt. Málta legértékesebb termékei a finom filigránmunkák és az ékszerek. A máltai aranyművesek foglalkozása manapság is gyümölcsöző, munkáikat gyakran külföldi nagyvárosokba exportálják.